Oldal kiválasztása

Mindent úgy kell tenni vele, mint a saját hajaddal. A fent említett helyes módon.
Picit több ápoló anyaggal és időben, azaz 2 max. 3 havonta ha vissza varratod, rakatod (mindegy melyik technika. Mert nem a lenövés a gond, hanem ha túl sokáig hordod a saját hajad, amin rajta van folyamatosan, hullik (Mindenkinek van természetes napi haj hullása, ami benne marad a tincsekbe, mert fogja a ragasztó, vagy a fonásban marad.) össze rasztásodik és összeszakadozhat, mivel már, nincs ami, igazán tartsa.)
Ezért ha betartod az ajánlásaim, meg tudod előzni az idő előtti haj cserét, mert később fog töredezni.


Tehát ha van egy nekünk megfelelő balzsam vagy pakolás ( ez a balzsamtól erősebb, ugyan azt a célt szolgálja) akkor főként a haj végekre és hosszára kenjük, ha pedig sikerül a tövére, fejbőrre is rá kenni, akkor nagyon alaposan kiöblíteni belőle!!!
Festett, vegyszerrel kezelt, dauerolt, nehezen fésülhető és hosszú vagy vasalt hajakra kötelező használni őket.
A nem kiöblítendő, hajban maradó általában összerázandó, fújós balzsamokat inkább csak kifésülő sprayként használjuk, mert nem olyan erősek, viszont olajos, szilikonos a tartalmuk tehát pluszba és nem a pakolás helyett nagyon jól fésülhetővé teszik a hajakat.

Rendesen meg kell szárítani, a vizesen szekrénybe berakott ruha is büdös.
(Próbáld, ki ha nem hiszed.) Nem csak a szag a probléma, de összeszedhetsz gombát, bacit, mert szeretik az ilyen sötét, nedves környezetet.
Fésülködni nem csak illik, hanem kell is ne ess abba a hibába, mint sokan, hogy azt hiszik egyszer felrakatják aztán azzal már soha többet nem kell törődni. Megéri a gondoskodás, mert meghálálja a hajunk.
Csak azt a kínzást bírja ki, amit a saját hajad is kibír, mert ez ugyan olyan haj, mint amilyen a tied csak nem a te fejedből nőtt ki. Szóval nem lehet egyszer szőke egyszer fekete, aztán megint más színű, mert igen tönkre fog menni.
Ezeket a saját és a vendégeim tapasztalata alapján írtam, csak jó tanácsok, amivel igyekszem megkönnyíteni az haj problémákat.
A hőillesztett vagy egyéb tincsenként felhelyezett hajat is kezelni kell, nagyon jó kis keféket lehet kapni hozzájuk. Szerintem 2 havonta illik újra rakatni, mert rasztásodik és esetleg már a lenövés miatt hamarabb bele is tudsz fésülni, de ezt mindenki érzi magának.